Nem egy kellemes érzés, amikor fáj a fülünk. Pláne ha egy gyerekről van szó. Csak sír és sír és nem igazán tudja elmondani, hogy mi a baja. Csak kapkod a füléhez, de az se jó ha megérinti. Egy felnőtt már jobban el tudja mondani, hogy fáj. A fülfájás bármikor jelentkezhet. Tavasszal, nyáron, ősszel vagy télen. Jelentkezhet orr folyással és torok gyulladással is, de önállóan is megjelenthet. Lehet, hogy egy uszodai vagy strandfürdőzés után, de az is lehet, hogy éppenséggel egy huzat okozta. Sokféle kiváltó ok lehet, de a végeredmény sajnos általában ugyan az. Fülgyulladás. Ehhez adok pár otthoni praktikát, hogy azonnal tudjunk enyhíteni fájdalmon és beindítsuk a gyógyulást is. Már többször is említettem, de most is kiemelem, ha tartós lázas állapottal jár a fülgyulladás, vagy folyás indulna meg a fülből illetve több napon keresztül tart a fájdalom enyhülés nélkül, keressenek fel egy szakembert.
ACONITUM NAPELLUS
Amikor a fájdalom hirtelen jelentkezik, száraz hideg időben, vagy hideg szél/huzat hatására. Azonnal adható, mint első "elsősegély " szer. A beteg szomjas, nyugtalan, aggódik nagyon az egészségéért. A fül fájdalmas, szinte az érintést sem bírja. Éjfél után jellemző a rosszabbodás.
BELLADONNA
Sokszor először csak a jobb oldali fülben jelentkezik a fájdalom. Lüktető, kalapáló fájdalom jellemző erre a szerre. A fül körül vagy maga a fül világos piros színű lehet. Gyakran magas láz kíséri a gyulladást. A lázra jellemző, hogy a fej forró, viszont a kéz és lábfejek hidegek. Jobbat szeret ülni, mint feküdni a beteg és a sötét szobában érzi jól magát. Ne használjunk fülmelegítést, kiváltképp ha lázas állapot van.
CHAMOMILLA
A hisztis szer. Annyira fáj, hogy már elviselhetetlen. Dühös és türelmetlen. Sok mindent akar, de amikor megkapja azonnal eldobja vagy elutasítja. Melegtől és este fokozódik a fájdalma. Erre a fülre ne tegyünk melegítést!
PULSATILLA
Nagyon kívánja a ringatást és a törődést. Szereti ha törődnek vele, babusgatják, vigasztalják és ha sok ember veszi őket körbe. Éjszaka fokozódik a fájdalom és a meleg szobában, de jobbat tesz neki a szabad levegő. Nem szomjas, vagy csak egy nagyon kicsit. Ha náthával párosul, akkor jellemző a sárgás-zöld, sűrű orrváladék.
SILICEA
Be van dugulva a fül, és nehezen hall. Gyakran az orrfújás, ásítás vagy nyelés segít a kidugításban. Nagyon viszket a fül, szinte állandóan vakarni szeretné az ember. Jó mélyen benyomják az ujjukat, vakarást próbálva, hogy enyhítsenek a viszketésen.